Köszöntő

1. Nemzetközi Heki Taikai
2009 Május 1-3, Pallanza, Olaszország

KÖSZÖNTŐ

Mori Toshio professzor
Sport Tudományi Kar, Kyudo Kutatási Központ Laboratórium
Tsukuba Egyetem

mori-sensei

Prof. Mori Toshio Sensei

Gratulálok az 1. Heki Ryu Nemzetközi Kyudo Találkozónak.

Ezúton szeretném küldeni üdvözletemet és jókívánságaimat a résztvevőknek, sajnos elháríthatatlan okok miatt nem áll módomban jelen lenni ezen a jeles eseményen.

A ma kezdődő találkozót, ami az olaszországi Walter Albini javaslatai és tervei alapján jött létre, nagyon fontos eseménynek tartom. Az TaiKai megnyitásával egymástól különböző kultúrájú országok Heki íjászai tudják majd megosztani egymással kyudo tudásukat. Mindezek mellett a verseny évről évre történő megismétlése motiváció lehet majd olyan országoknak is megismerni a kyudot, ahol még nem elterjedt. Meggyőződésem, hogy ez a verseny elsősorban a fiatal gyakorlókra lesz nagy hatással. Úgy gondolom hogy a jövőben az internet fog a Kyudo fő információs tárává válni, és ezzel ez lehet majd a Heki Ryu tovább terjesztésének az alapjává.

Ezt a találkozót Inagaki Sensei első 1969-es hamburgi küldetésére lehet visszavezetni..
Azóta sikerült letenni az alapokat Finnországban, Olaszországban és Ausztriában, majd ezen országokon keresztül mára eljutott az iskola Magyarországra, Szlovákiába és Szlovéniába.

Úgy gondolom hogy ez az esemény ennek a több mint 40 évnyi folyamatos tudáscserének az eredménye.

Íme egy vers Insai senseitől:

Ahogy egy kis patak
Nagy folyammá válik
Úgy terjessze el Insai útja
a YOMOGI vesszőt

„Mugonka” – ez a 25. vers, amely az HEKI Ryu iskola tagjaihoz íródott és amelyet főleg szóban adtak át.

Az eredeti köszöntő levél

Az eredeti levél

Ez a vers az Insai Ha iskola elterjedését ünnepli. Arra gondolok, hogy Insai Sensei-t mennyi öröm és büszkeség töltené el, ha ezt a találkozót láthatná. Én nagyon erősen hiszek benne, hogy a Heki Ryu Insai Ha helyes lövéstechnikája az iskola tradíciójának legfontosabb ereje.

Ezen az első versenyen 17 csapat fog reszt venni más és más országokból és úgy gondolom, hogy ez fél siker.
A jövőben, köszönhetően nektek és a találkozó jó eredményeinek a siker teljessé válhat.
Végül, azt remélem, hogy a résztvevő országok íjászai a találkozón keresztül barátságokat fognak kötni és közösen az Insai Ha igazi tanítását és helyes technikáját fogjak elterjeszteni.
„Taihen omedeto gozaimasu”.

Comments are closed